2014. 03. 09.

Hatodik fejezet


Düh
1. rész 6. fejezet


-Chanel, Gucci vagy Louis Vuitton?-üvöltöttem a gardróbomból drága barátomnak. Hatalmas problémám volt: a "mit vegyek fel?" dilemma. Körülöttem mindenhol ruha volt, egy hatalmas kupacba tömörítve. Nos, szeretek öltözködni, de most valójában nem tudtam dönteni.
-Milyen Fucci szarról beszélsz, Meg?-rontott be a helyiségbe az említett személy, Lewis. Dühösen rámeredtem, és csípőre vágtam a kezem.
-Ruha... tudod. Divat márka.-mosolyodtam el gúnyosan. Férfiak.
-Le ne harapd a fejem, babe. Mondjuk nekem így jobban tetszenél...-mért végig lassan. Egy szál törülközőben voltam, ugyanis egyikünk sem szégyenlős. Tekintete elkalandozott a lábaimon, és megnyalta az ajkait.
-Perverz állat. Ha már nem tudsz segíteni, tűnés. Most.-néztem rá szúrós szemekkel, mire vigyorogva leguggolt hozzám.
-Valaki ideges. Nem vagy véletlenül éhes?-kérdezte érdeklődően.
-Ez hogy a jó francba jön ide?-értetlenkedtem.
-Ha éhes vagy kifordulsz önmagadból. Dobj be egy snickerst, cica. Ba dum tss.-veregette meg a saját vállát, mert úgy gondolta, hogy ez egy első osztályú vicc volt.
-Cseszettül vicces vagy. Dobj be egy snickerst, mi?-utánoztam őt abnormálisan mély hangon.
-Az elmúlt két percben mennyit káromkodtál már? Jézusom, nagyon ki lehetsz.-feszegette a határaimat. Pedig tudta jól, hogy hamarosan robbanok.
-Faszfej.-morogtam magamba. 
-Jó, segítek, de csak mert jófiú vagyok.-dobott felém egy puszit, majd leült a kupac közepére.-Ez túl snassz, túl fekete, túl sok csipke, túl sok... úristen, ez mi?-mutatott egy ősrégi ruhára, amit még apa vett nekem szülinapomra. Akkoriban irtó aranyos volt.
-Hé, azt add ide. Apa ajándéka.-bámultam rá sértődötten.-Mellesleg, neked mióta van kulcsod a lakásomhoz?-annyira feldúlt voltam, amikor hazajöttem, hogy eszembe se jutott, Lewis hogy jutott be a házamba.
-Elloptam és másolatot készítettem. Ha neked is van, nekem is kell.-válaszolt.
-Te elloptad a saját kulcsaimat?-meredtek ki a szemeim. A ravasz mindenét.
-Na, tudod, hogy nem árt. Találtam ruhát!-kiáltott fel örömében, és a legtökéletesebben választott. (Lásd: gif)
-Igazad van. Amúgy Chanel.-mosolyogtam.
-Örülök neki.-viszonozta.
Már épp indulni készültem a fürdőbe megcsinálni a hajam és a sminkem, amikor Lewis megszólított.
-Igen? Baj van?-néztem rá a vállam felett.
-Csak annyi, hogy baromi jól fogsz kinézni.-elvigyorodtam,  és egy bólintással köszöntem meg. Ő az egyetlen ember, akire még őszintén tudok mosolyogni. Ő az egyetlen, aki közel áll hozzám.
Bezártam a fürdő ajtaját, és elővettem a sminkes dobozt. Alaposan megnéztem magam a tükörbe, és egy büszke mosoly jelent meg az arcomon. 
Érzem, ez az este jó lesz.

***
 
-Készen vagy?-kérdezte Louis, mielőtt kiléptünk volna az éjszakába. Hátulról átölelte a derekamat, majd a kocsihoz vezetett. Úriember módjára kinyitotta az ajtót, mire egy visszafogott mosolyt kapott.
-Állítólag ott lesznek Harryék. Vagyis, a nyom követő szerint már ott vannak.-nézett rám jelentőség teljesen.
-Akkor showtime?-válaszul csak megvonta a vállát. Nos, ez az este minden esetre egy jó lehetőség lesz kifaggatni. Az alkohol majd feloldja benne az akadályokat, és mindent el fog mondani az elejétől a végéig.
-Figyelj, Meg. Mondanom kell valamit.-kezdett bele félénken. Felé fordultam és felvontam a szemöldökömet, várva arra, hogy folytassa.-Fogalmam sincsen, hol kezdjem, még soha nem mondtam ilyet ezelőtt senkinek, de...-a mondat befejezetlenül maradt, mert egy rendőr leintett minket így le kell húzódnunk.
Faszfejek. Gyűlölöm a rendőröket, kis seggfejek, akik semmiről nem tudnak, hogy mi zajlik az ő kis országukba. Mit akar ez tőlünk?
-Át szeretnénk kutatni a kocsit. Jogosítványt kérnék és személy igazolványt. Kérem, állítsák le a kocsit és szálljanak ki.-felelte gépies hanggal. Háj pacni. 
-Elnézést, de rohadtul sietnénk. Nem lenne egyszerűbb, ha szimplán elengedne és hagyná a francba ezt a teljesen értelmetlen ellenőrzést? Az ön dolgát is megkönnyítené.-szóltam hozzá hivatalos hangnemben, miközben mélyen a szemébe néztem. Ezt hívják manipulációnak. El kell hitetni az ellenféllel, hogy mindent, amit csinálunk, csak az ő érdekét szolgálja.
Pár perces habozás után az ablakomhoz sétált, majd intett, hogy húzzam le. Behajolt az ablakomon, és kéjes mosolyra húzta száját.
-Csak maguknak, és csak a csinos hölgynek. Maga a férje?-nézett Lewisra, megerősítést várva.
-Nem.-válaszolt egy kicsit szomorúan. Lehajtotta a fejét, nem akart szem kontaktust velem létrehozni.-Sajnos...-mormolta a nem létező bajsza alatt. Azt hitte, nem hallom meg, de ez nem jött össze.
-Köszönjük, viszlát.-villám sebességgel toltam fel az említett tárgyat, mert a pasas bűzlött.-Lewis, mit akartál mondani?-ösztönöztem beszédre, és szép lassan végigmértem a "férjemet."
-Felejtsük el.-ráhagytam. Magamból kiindulva tudom, hogy utálom, ha noszogatnak. Rettentően utálom. (...)
-Itt vagyunk.-szólalt fel halkan tizenöt percnyi autózás után. A buli helyszíne baromi nagy volt, a klubba legalább ezer ember volt, a füsttől alig láttam valamit. Itt-ott részegen ugrándozó holtrészeg fazonok, szexuálisan túlfűtött fiatalok. Lewishoz préselődtem, egyrészt amiatt, mert nem akartam elveszíteni, másrészt annyian voltak, hogy gyakorlatilag minden lépésnél meg kellett állnom. Nem számítottam ilyen szintű túlzsúfoltságra.
-Kezdődjön a móka.-suttogta a fülembe Lewis, amikor már megelégelte, hogy körülötte mindenki táncol, csak mi nem. Kihívóan a szemébe néztem, majd táncolni kezdtünk.


***

Kicsivel több, mint egy óra után végre találtunk egy helyet a korláton, ahol viszonylag nyugalom volt, csak a különféle dubstep és pávazene dörömbölt mindenhol.
Nyugalom, Megan, ne húzd fel magad. Ezek csak dísz pintyek, akik szeretnek táncolni. Lassan szívtam be a levegőt, és fújtam ki. Egyre idegesebb lettem, két okból kifolyólag. Harryt,-akárhogy is kerestem-sehol nem találtam, az emberek pedig úgy viselkednek, mint a heringek. Az csak hab a tortán, hogy mellettünk egy szerelmes pár egymást falja az asztal tetején. Őszintén bevallom, hogy nem vagyok egy romantikus típus. Ez megmagyarázza azt az égető érzést belülről, az a tipikus dühroham előtti viszkető érzést. A fegyverem a fehérneműmbe volt tuszkolva, vészhelyzet esetén. Ez a kis tárgy a védőpajzsom, amit, ha rövid időn belül nem találom meg azt, amit akarok, szabadon eresztek, az egyre növekvő feszültséggel együtt. 
A gyilkolászás és folyamatos keresgélés az idegrendszeremre ment, ezáltal az agresszióra. Velejéig romlott vagyok, azt a kislányt, a kedves, aranyos kislányt már rég elnyomta Megan, aki több embert ölt meg, mint az összes ujja, lábujját beleértve. A vér látványa meg se kottyan, ha bárkit elütnek, nem állok meg segíteni. Nem vagyok segítőkész, se szociális. Az embereket leszarom. Kizárólag magammal foglalkozom, és néha Lewissal. Esküszöm, fogalmam sincsen, hogy tudta ezt elérni nálam. Valamikor magam is meglepődöm, miket mondtam el neki. Will, ha még élne, a képembe röhögne, és üvöltözné, hogy puhány. 
Erre a gondolatra ideges lettem, és erősen összeszorítottam az öklömet. A körmöm belevájt a bőrömbe, és jóleső fájdalom lett úrrá a testemen. A fájdalom emlékeztet mindarra, ami történt. És ez emlékeztet arra, hogy mindazok, akik fájdalmat okoztak apámnak, egyszer ugyanezt fogják érezni. 
Gondolataimból Lewis szakított ki, ugyanis leejtette a poharat, ami ripityára tört a kemény linón, és a szilánkok szanaszét röpültek. Rápillantottam, és láttam, hogy fátyolos tekintete az embertömegre mered. 
Ahogy a felismerés rám tört, az idegesség a tetőfokára hágott, és szinte remegtem. Lewis bedrogozott. Kurvára drogot tettek bele az italába. 
Rázogatni kezdtem. mire szeme végre az én szemeimbe ütköztek. Bágyadtan elmosolyodott, és végigsimított arcomon. 
Hirtelen balról egy csaj ütközött nekem, majd a vodkája a nyakamba talált helyet magának. A dühöt képtelen voltam kontrollálni, így előrántottam a fegyverem, és a hasába lőttem. 
Az emberek döbbenten meredtek rám, mire a zene abbahagyott. A biztonságiak nem mertek közelebb menni hozzám, bizonyára felismertek. A picsa, aki leöntött, hisztizve fogta a hasát, és üvöltözött, segítségért kiáltott, de senki nem mert idejönni.
-Fogd már be bazdmeg. Kisebb sérülés. Ha szerencséd van, nem halsz meg. De könyörgöm, hagyd abba a sipítozást, mert egy lövés a fejedbe megy. Véletlenül.-tettem hozzá szarkasztikusan, és ráadásként szemforgatást kapott a liba.
-Miféle ember vagy te? Mit képzelsz magadról? Apád nem tanított meg normálisan viselkedni?-üvöltötte öt oktávval feljebb.
A világ megszűnt körülöttem létezni, amikor meghallottam, hogy apám nevét a szájára vette. A vérnyomásom 200 felett lehetett, és a döbbent csend által tisztán hallottam a szívem őrült versenyfutását.
-Apám nevét ne vedd a mocskos szádra.-szűrtem ki a fogaim közül, majd egyenesen a fejébe lőttem. Szétterült a padlón, ami már lassan vérben úszott. Körülnéztem, és akkor megláttam őt. Harry a kabátját felvéve sietett ki az épületből. 
Nem hagyhatom menni.
Lewishoz léptem, és a fülébe suttogtam.
-Menj haza, feküdj le, bedrogoztak. Harryhez megyek. A kocsid miatt ne aggódj, meglesz. Lewis, balhé volt.-világosítottam fel.-Rendben leszel?-néztem rá átható tekintettel.
-Igen. Menj, már kiment az ajtón.-bólintottam, és utánszáguldottam.

***

A bokrok közé bújtam, miközben Harry a kulcsait kereste a zsebében. Háza a leggazdagabb negyedben terült el, nem volt túl nagy, de annál modernebb. A sötétségben nem igazán tudtam kivenni a színét.
A kulcsot bedugta a zárba, ami hangosan kattanva beengedte Harryt. Megvártam, amíg bemegy, és reménykedtem, hogy nem zárja be.
Isten (ha egyáltalán van) meghallgatott, mivel csak szimplán becsukta. A fények felkapcsolódtak, először az elsőn, majd a második emeleten. 
Tehát Harry fent van, mert a függönyök mögött látom az árnyékát.
Halkan bemegyek a házába, és még halkabban beteszem magam mögött az ajtót. Érdeklődve nézek körül. Hozzá képest ízléses otthona van, valójában nem olyan, amilyet vártam volna.
A falak és a bútorok egyszerűek, nem súrolják az egymillió dolláros értéket. Ez szimpátiát hoz ki belőlem. A kandalló felett rengeteg kép van, így nem is habozok, azonnal odamegyek.
Szemeimet végigfuttatom a képeken, de az egyiken megakad a szemem. A fénykép tizenhárom éves lehet, vagy több. Két férfi pózol rajta, látszólag nagyon jól érzik magukat. Verőfényes napsütés van, mindkettejük kezében horgászbot. Mindketten helyesek, de a baloldali nyugalmat sugároz, és azonnal megkedvelem a képen keresztül. Valamiért ismerős, de nem tudom beazonosítani az embert.
Harry eközben megereszti a vizet, zuhanyzáshoz készül. 
Továbbmegyek, a következő képeken egy lány van, a diplomatáját fogja a kezében, Harry pedig átkarolja őt. Levakarhatatlan mosoly terül el az arcukon. Harry gyerekkori képeit is megtaláltam. Gyerekként egy fenekölyök lehetett, biztos vagyok benne, hogy az anyjának sok fejfájást okozhatott.
A víz megáll, és a ház újból csend alá burkolózik. 
Ki lehet azon a képen?  Nem hagy nyugodni a gondolat. Újból és újból megnézem a képet, minden egyes szegletét, de az istenért nem jut eszembe. A hátam mögött lépteket hallok, Harry végzett a zuhanyzásból. A kandalló felett egy tükör van, amibe belenézek, és látom, hogy a fiút csak egy törülköző fedi. Háttal áll nekem, a telefonjával babrál, még nem vett észre.
Utoljára megnézem a képet, amikor libabőr fut végig rajtam. A szívem,-ma már másodjára-hatalmasat ugrik, és ekkor döbbenek rá, hogy ki az a személy.
 -Harry, miért van apám fényképe a lakásodban?

----------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!:)
Nos, eddig egy bejegyzéshez sem írtam, de azt hiszem itt az ideje ennek.:D A következő rész várhatóan jövő héten kerül fel, és ne haragudjatok a hatalmas késésért. Nem tudom, ezentúl írjak minden rész végére valamit?:)  
Hogy tetszett amúgy ez a fejezet?:) Mi a véleményetek Harryről / Lewisról, kit kedveltek jobban?:)

XOXO: Lina

1 megjegyzés:

  1. Szia! Kész a kritikád! :)) http://daretobelievecriticism.blogspot.sk/

    VálaszTörlés